Két dunaújvárosi zsaru is tagja volt a Rómát megjárt csapatnak a 18. Rendőr Horgász Európa-bajnokságon – a nem mindennapi viadal részleteit az egyik résztvevőként örökítettem meg a blogon. Íme!
2009. szeptember 4-5-én Rómában rendezték a 18. Rendőr Horgász Európa Bajnokság az E.P.F.C (European Police Fishing Committee – Európai Rendőr Horgászok Szövetsége) szervezésében.
Eddig erről a versenyről, erről szervezetről a magyar zsaruk nemigen hallottak. ám a HO.KED.LI (rendőr HOrgászatot KEDvelők Ligája) egyik alapítójaként ez év tavaszán tudomást szereztem arról, hogy Rómában a Teverén lesz Európa Bajnokság szeptemberben.
Megszületett a "mi lenne, ha mi is …" kezdetű álom. Kell először is egy jármű -a mérhetetlen sok horgász felszerelésnek. Kell pénz az üzemanyagra. Kell pénz a horgász eszközök fejlesztésére, az etető anyag és egyéb kellékek beszerzésére. Aztán kell egy CSAPAT. Azok közül akik jól horgásznak, akiknek anyagi lehetőségük megengedi a több százezer forintos utazást. Mivel dunaújvárosi zsaru kezdte szervezni a részvételt, kézenfekvő volt, hogy megkereste Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagyot, aki támogatásáról biztosította a csapatot. A Mosella Hungária Kft. vezetője, Rózsahegyi Józsi bácsi is a terv mellé állt és megalakult a Mosella-HO.KED.LI nevű magyar csapat.
Ilyen megmérettetésen a volt "keleti blokkból" csapat még nem vett részt. Mi lehetünk az elsők. Megkezdődött a szervezés. A költségek egy részére szponzorokat is sikerült találni.
Augusztus 30-án este indultunk Rómába. Egész éjjel utaztunk váltott sofőrökkel. Másnap délben fáradtan, de boldogan szálltunk ki a szállásunk előtt. Mivel a horgász felszerelésünk másik buszban utazott utánunk -Makrai Arnold a Pentele Horgászbolt vezetője szállította baráti szívességként -, a pár kilométere lévő homokos tengerpartra vezetett az utunk.
A magyar zászló alatt elfoglaltuk a partot. (Lett tengerünk!)
A másnapi edzésen szembesültünk azzal, hogy milyen sok versenyző lesz az EB-n. 21 csapat 8 nemzetből nevezett. Többek között írek, angolok, belgák, hollandok. A két edzés napon jól ment a versenyzőinknek, „húzták a halat”. Több 3 kg fölötti keszeg is horogra akadt.Nem lesz itt semmi baj a versenyen – gondoltuk.
Az edzésen 2-3 kilós dévéreket fogtunk – kíméletes visszaengedés
Sajnos a verseny sok meglepetést tartogatott.
Az első napon csak gyűrű nélküli, azaz spicc-, vagy rakós botot lehetet használni. Az olaszok, a belgák és az angolok a mezőny fölé nőttek. A magyar csapat az első nap utána mezőny második felében foglalt helyet. A legjobban szereplő magyar versenyző Galabár Sándor volt a szektor 8. helyével.
Közvetlenül a verseny előtt
A második napon csak gyűrűs bottal lehetett horgászni. A magyarok a bolognai botot választották, míg az írek, hollandok, belgák, angolok a feeder botra esküdtek. A 8-9 m-es vízmélység miatt az úsztatás nem volt eredményes, ezért a magyar csapat Makrai Arnold tanácsára –aki egyben tanácsadója is volta csapatnak – váltott feeder botra.. A másik dunaújvárosi versenyző, Szabó Attila az A szektorban elkezdte fogni a halat. Egymás után szép – kiló körüli- keszegeket szákolt. Ennek köszönhetően a szektorában 5. lett, ami igen szép eredménynek számított. Galabár Sándor a 2. napon is 8. lett. Sajnos a többi versenyzőnek nemigen ment.
Sok kívánni valót hagyott maga után a versenypálya – rózsabokrok között ültek versenyzők, sok volt az akadó is-.
Összességében a csapat a nemzetek között az előkelő 7. helyet szerezte meg. A legjobb egyéni versenyző Galabár Sándor lett. A 105 indulóból a 30. helyen végzett. A csapat második legjobbja Szabó Attila –Dunaújváros-.
Tanulságos volt ez a verseny minden szempontból. Megtanultuk, hogy még többet kell edzeni, ki kell ismerni a vizet, és jobban oda kell figyelni edzésen a többi csapatra -mivel horgászik, milyen etetőanyagot használ-. Sok jó barátot is szereztünk. Az olasz Mosella a Milánóiakat, a központi cég a német csapatot támogatta. Mi voltunk a harmadik Mosellás csapat. Össze is ismerkedtünk amúgy magyarosan. A Milánói „Sztéfanó” a német Martin, vagy Schulze emlékezni fognak a magyar rendőrökre -és persze a magyar pálinkára-.
A Mosella Italy Milano – és a Mosella HO.KED.LI Hungary csapat tagjai a gálaesten
A magyar csapat az eredményhirdető gálán minden résztvevő csapatnak egy kisebb „magyaros” ajándékcsomaggal kedveskedett. Ez a gesztus nagy sikert aratott. Olyannyira megkedveltek minket, hogy a jövő évi Eb-re is meghívást kaptunk. Az a verseny Angliában lesz, a féderezés s matchbotozás hazájában.
Tomkovics Lászlót az E.P.F.C beválasztotta titkári tanácsba, a magyar csapat pedig felvételt nyert az E.P.F.C szervezetébe. Az álom megvalósult, elindultunk egy úton..
A magyar csapat tagjai: Szabó Attila (Dunaújváros), Donkó Rajmund, Galabár Sándor, Horváth Béla, Tomkovics László (Dunaújváros). Tartalék és segítő: Nagy Gyula, tolmács és segítő: Jaskó Krisztina, dokumentáló és segítő : Horváthné Szűcs Ágnes.
Megköszönjük mindazoknak a támogatást, akik a csapat részvételének a lehetőégét biztosították: Dr. Sípos Gyula vezérőrnagy, Mosella Hungária Kft, Ford Autonett Kft (Budapest), Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Euronorm Kft. (Dunaújváros), Red Scorpions Security (Jászberény), Zsoldi és társa, Center sporthorgász szaküzlet (Jászberény), PISELLI Kft, Kométa 99 Zrt, Lonkai József vállalkozó, Légli Attila keramikus, Makrai Arnold vállalkozó, Független Rendőr Szakszervezet, Csali Horgászbolt Rácalmás, Makrai Arnold.